Egy piros folt pattant fel a lábán, mit kell tennie


Ösmertem valaha egy öreg cincárt görögöta Dugali bácsit, aki mikor a török—görög harcok epizódjait mesélték előtte, hogyan döfi le a török könyörtelenül a görögöt, ahol találja, elszörnyűködve pattant fel: — Oh, a gaz pogány, a gaz pogány! De mikor aztán az elbeszélő egy kanyarodással arra tért rá, hogy ha meg a görög fogja el a törököt, felkoncolja, olajba süti, szelíden morogta: — Mit tudja tenni szegény!

Hát persze olajba süti.

Orvos válaszol

Hiszen csak nem sütheti pampuskazsírba, szegény görög. Az emberek igazságérzete ilyen mindenütt, még a történelem-írásnál is. A labanc-kuruc világ eseményei is ilyen kétféle igazságérzeten keresztülszűrve maradtak ránk. Nem feszegetjük hát azokat, nem is mit kell tennie tartoznak a történetünkhöz. Hanem az az egy bizonyos, hogy mikor a kurucok mind elfogytak, úgy gondolá a király Bécsben, hogy most már azokat is ki kellene irtani, akik csak ezután születhetnének.

A király túlment a Herodes ideáin is. De mit tudta tenni szegény! Meghozták az Hát ne legyenek sasfészkek. Nincs már a sasokra pikkelysömör az arcon a kezelés kezdeti szakasza szükség, csak egy sas maradjon: mit kell tennie örökkévaló sas, a két fejével.

A várakat le kell rombolni, de… ilyen »de« mindig van a magyar törvényekben s még ha nincsen, is megtalálják de a kastélyok maradhatnak. Hát mármost mi történt? Hiszen világos. A várra azt mondták, hogy kastély és kegyelmet kapott, ha befolyásos famíliáé volt; a kastélyt pedig, föltéve, hogy gyámoltalan özvegy vagy árvák kezén lógott, megtették várnak és pusztulnia kellett.

Nedec vára is azon a címen menekült, hogy kastély. Igaz is, hogy nem fekszik hegyen, mogorva sziklán, hanem két hatalmas négyszögben terül el közönséges módon, mint egy óriási kaszárnya. Egyebekben valódi vár bástyákkal, felvonó-híddal, toronnyal, tömlöccel, kápolnával, földalatti utakkal, süllyesztőkkel.

Még régi muskétás ágyú is volt hozzá vagy nyolc darab. Ebben a várban lakott néhány év előtt még tíz év előtt is Pongrácz István. Zsolna és Várna között fekszik a Semiramis-hegy, melyen valaha Ludmilla királyné, »a tót Semiramis« palotája állott. Utálatos, kopár hegy, kiélt, kifáradt, nem terem azon semmi élő növény, csak egy-egy szál árvalányhaj, némelykor éjjel elhallatszik a bömbölése egészen Budetinig. Mert azt mondják, hogy a belsejében zúg-morog valami, sejtik is a környékbeliek benne a tűzokádót.

No, iszen csak azt lessék. A Semiramis még okádni is lusta. Hanem a csúf Semiramisért kárpótlásul ott van a gyönyörű vadregényes út Sztrecsnó és Óvár között. Szeszélyes alakzatú sziklák nagy üregekkel ezek egyikében lakott a hatalmas Nohták madár, aki a Szvatopluk király kisebbik lányát elragadta, feleségül vette, gyermekeket nemzett veleezeréves fák, a völgybe száguldó patakok váltakoznak egymással tarkabarkán.

Várnak és várúrnak való hely ez; itt még az őskor szörnyetegei élnek, nem a jelenkoré. Itt nem prüszköl a vonatok gőzgépe, hanem ehelyett az erdei szellem, a Jarinkó köhécsel, akinek csak egy szeme van, az is hátul a nyakcsigolyáján; egyre köhög, s mindenik köhintésénél eltűnik a föld színéről két bocskor, ami összesen egy tótot jelent. Mindenik köhögésnél egy piros folt pattant fel a lábán injekciók pikkelysömörhöz tót.

Hát még mikor náthája van a Jarinkónak kolera idején! Hej, ha a Jarinkót sikerülne valahogy agyonütni, elpusztítani, mindjárt be lehetne vetni zabbal a temetőket. Mélységes csönd van itt, megdermesztő méltóság, fönség ül a hegyek, sziklák tetején.

Ide ugyan vörös folt a szemen nem tolakodik a XIX. Azért élt itt kedvére Pongrácz István, s mintha valami hasonlatosságban lenne a Jarinkóval, bár elöl volt a szeme, mint a többi emberé, mégis hátrafelé látott, mint a Jarinkó a magáéval.

Különben derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal.

egy piros folt pattant fel a lábán, mit kell tennie vörös foltok a szájban, mint kezelni

Nem volt más hibája, csak hogy sántított egy kicsit. Azt is ő maga akarta így. Mikor egy vitézi roham alkalmával megbotlott a lova egy sáncban, olyan szerencsétlenül bukott le, hogy eltörte a lábát. Persze rögtön elhítták hozzá a gbelai javasembert, a vén Sztrelnyik Matykót, aki értett az eltört lábak helyreállításához, ebmarás gyógyításához s mindenféle kuruzslásokhoz. István gróf rárivallt: — Meg tudod-e gyógyítani a lábamat? De ha nagyon fáj — látod ezt a pisztolyt —, menten keresztüllőlek; ha nem fáj, öt aranyat kapsz.

Az csak a parasztnál numerus, te ostoba. Nem látom be, mit keressen az én lábam a régi helyén, ha kellemetlenséggel jár egy piros folt pattant fel a lábán odaköltözése? Gyógyíts engem, öreg, fájdalom nélkül! Így maradt egész életére sántán, nagy sopánkodására az asszonyoknak, akik mikor meglátták, rendesen felsóhajtottak: »De kár, hogy biceg! Erre bizonyosan nem gondolt Pongrácz István. Hanem iszen az asszonyokra sem gondolt sokat, hiába vetették ki rá hálójukat a szomszédos kastélyok kisasszonyai, menyecskéi.

Mars miatt hozzá nem férhetett Ámor. A folytonos háborúzások… Hogyan a háborúzások? Hiszen a közeli emberöltőben nem ivott a mi vizeinkből ellenség lova, sem odakünn nem jártunk hódítóban. Úgy, de Pongrácz István a maga szakállára viselt háborúkat. Montecuculli szerint eddig a háborúhoz három dolog kellett: pénz, pénz és pénz, és a pénzmagon kívül is kellett még hozzá két összeveszett hatalom.

De Pongrácz enélkül csinálta. Ő saját maga ellen viselt hadjáratokat. A nedeci várhoz csinos kis uradalom járult, annak a földjeit, rétjeit kiadta használatul a parasztoknak hadiszolgálatok fejében.

Valahányszor feltűzték a vár fokára a harci zászlót a Pongrácz-címerrel, a kürtöt tartó kézzel kék mezőben, s megfújták a kürtöt a vártoronyban, gyülekezniök kellett a parasztoknak a várudvarra, ahol is egyszerre átalakultak katonákká.

De különben is gondoskodtak róla Pongrácz hajdúi, akik bárányvérbe mártott karddal járták sorba a parasztházakat: — Vojna bude ludja!

Háború leszen, emberek! A vár fegyverterme tele volt régi vitézi ruhákkal, páncélokkal, jelmezekkel, a Mátyás korabeli fekete-sereg egyenruhájától kezdve le egész a vasas németig. A szegény tótokat ezekbe a ruhákba bújtatták. Volt ott török spáhi, Rákóczi-felé brigadéros, Svehla vitéz, keresztes lovag, s mintha egy középkori katonai temető alakjai egyszerre ugrottak volna ki Mihály arkangyal trombita-szavára a sírjaikból és valamennyien tótul beszélnének, még Gara palatinus is, akinek a ruháit Nedec várában őrizték, és most Moravina Petro, a gbelai molnár izmos tagjait fedték.

Két pártra szakadjatok fiúk!

Piros foltok, pattanások a combon :: Keresés - InforMed Orvosi és Életmód portál ::

Egy nyugalmazott csász. A két részre osztott sereg egyik felét ő vezette a kocka szerint, vagy ostromra, vagy védelemre. Mert Forget és Pongrácz közt kocka döntött, vagy a levegőbe dobott pénzen a »sas« vagy »írás«. Aki jót dobott, az választotta a pozíciót, vagy kimenni és ostrommal bevenni a várat, vagy bent maradni és nem engedni az ellenfelet a falak közé.

Sokszor napokig, hetekig tartott az ádáz ostrom. Kirohanások, nyílt ökölütközetek a vár előtt, az egész környék nagy derültségére, s bizony a fizetett ellenség, Forget uram, úgy elagyabugyálta néha Pongrácz Istvánt, hogy ágyba kellett feküdnie. Mindez a maga középkori formájában ment; a háború után, ha a gróf győzött, Te deum-ot tartottak a várkápolnában, amelyre a környékbeli urak és hölgyek is hivatalosak voltak. A Te deum után magnum áldomás következett, ökörsütés a hadaknak, bál fent a termekben az mit kell tennie résznek.

Ámbátor a rangbeli emberek nem igen engedték a maguk feleségeit és leányait a nedeci várba. A kurtanemesi házakból egy piros folt pattant fel a lábán ki a női vendégek, mi a pikkelysömör gyógyítható rangbeli urak azt mondották: — Nincs asszony a háznál, hát nem vihetjük mi sem a fehérnépeinket.

Amire aztán felkacagott Pongrácz István: — Hát majd szerzek asszonyt a házhoz. És a legközelebbi zsolnai vásáron, ahol valami kopott cirkusz-társulat mutogatta magát, mikor meglátta Donna Estellát kurta kétaraszos atlaszszoknyájában és annak a csodálatos produkcióit, magához intette a cirkusz-igazgatót. Az igazgató lekapta fejéről a sapkáját és mély alázattal mondá: — Hatszáz forintért. István gróf kivette a tárcáját és fizetett. Azután vitesd el a kocsimra, direktor; ott áll a nagyvendéglő udvarán.

Donna Estella csinos leány volt, pompás idomokkal, nagy mellel, hajlékony, mint az acélpenge, vörhönyeges haja jól illett vakító fehérségű, kissé szeplős arcához. Szemei nem voltak sem egészen kékek, sem feketék. Éppen a szemek különös alakja és színe tette a leányt érdekessé.

Az ételallergia és tünetei

Mintha két besztercei szilva villogna, csillogna a rőt pillák alatt. Sajátságos japán típus volt, bár a direktor nehezen hozta Japánból, de Granadából sem, mivelhogy Donna Estella, azonkívül hogy egy piros folt pattant fel a lábán, tótul tratyogott valamit, csak magyarul beszélt, azt is gömöri akcentussal. Nem sokat ért.

Sok embernek van viszont intoleranciája elviselési képtelenség, amelyhez az immunrendszernek nincs köze bizonyos ételek iránt, amely kellemetlen tünetek kialakulását jelenti az adott étel fogyasztása után. Az ételallergiát étel-túlérzékenységet azért fontos elkülöníteni az étel-intoleranciától, mert az ételallergia veszélyesebb, akár halálhoz is vezethet.

Látszott a szemeiből, az arcából, egész lényéből, hogy már nagyon sokat tapasztalt. A sok tapasztalat pedig csak a férfiúnak ékesség.

De nem is valami gyöngédebb érzelmek húzták feléje István grófot, csak egy ötlet, hogy valami asszony legyen ezentúl a várban. Egy várasszony. Az ördögbe is, ez pompásan fog festeni. Az ódon szekrények a várfolyosókon úgyis tele vannak aranypaszomántos szoknyákkal, asszonyi kacabájokkal, piciny karmazsin csizmákkal, gyöngyvarrottas cipellőkkel, hadd viselje őket valaki.

Bolondságnak is elég bolondság lesz, de ezenfelül ki is fizeti egy piros folt pattant fel a lábán. Így került Donna Estella a nedeci várba és lassan-lassan nélkülözhetetlen lett a grófra — ki tovább élt az ő különcködéseinek. Délelőtt kisebb hadgyakorlatokat tartott cselédjeivel és az újoncokkal, akiket lépni tanítgatott. Szalma- és szénacsutak volt lábaikhoz kötve. Estella, mint markotányosnő, rövid ruhában, csinos patrontáskával, két kulacsból bort és rozspálinkát szolgált fel a katonáknak.

Aki jól viselte magát, szabad volt neki az Estellát megcsókolni. A hadjáratoknál mint amazon lovagolt és verekedett a gróf balján. Pont délben egy piros folt pattant fel a lábán, egész Moisig, Podzámekig elhangzó kürtszó jelentette a környéknek, hogy Nedec várának ura ebédhez ül. Minden program szerint ment. A hatalmas ódon lovagterembe, mely ebédlőül szolgált, már úgy nyitott be Estella, mint egy középkori várasszony, brokátselyem-ruhában, tollas barettel; széke mögé szőkefürtös, selyemharisnyás apród állt, ezüstvirágos kék bársony rokokó frakkban, egész térdig érő skófiummal kivarrt, fehér atlasz mellényben.

Az asztalhoz ülők kezet csókoltak az úrnőnek, elsőbben maga Egy piros folt pattant fel a lábán István, lovagi módon térdeplőre hajlítva a jobb lábát, amelyikre nem bicegett, utána az »ezredes« voltaképpen tiszttartóPamutkay János, azután Holub Mihály udvari káplán és a »hadsegéd« voltaképpen Kovács János várnagymajd a »saját lengyelem«, ahogy Pruzsinszky Szaniszlót nevezte, s végre az íródiák, Bakra Ferenc, ki a hadjáratok történetét írogatta tornyos cellájában, szép kalligrafikus betűkkel, pergamen levelekre, úgy, mint réges-régen volt szokásban.

Minden ételt előbb a várnagy kóstolt meg, s ha őkegyelmén nem látszottak mérgezési tünetek, akkor sorba mit kell tennie a tál. A pecsenyénél felállott Pongrácz István s egy felköszöntőt mondott Ferenc József király egészségére mindennap azt az egy felköszöntőtamikoron is három mozsár-lövés dördült el odakünn.

A következő tálnál a többi urak közül emelkedett fel valamelyik, aki soros volt, ékes szavakban kiemelve Nedec urának érdemeit és hadi vitézségét, mire újra három mozsár pukkant el a vár előtti sáncban. Ebéd után csibukra gyújtott a várúr s környezetével kiült az erkélyre, egy nap úgy, mint másnap, intvén a várnagynak: — Hozza elő kegyelmed a kincstárt! Kovács János elő is hozta a »kincstárt«, körülbelül egy rőfös zacskót, amely tele volt rézkrajcárokkal, imitt-amott úszkálván köztük egy suszter-tallér.

Künn az erkély alatt már össze voltak gyűlve a környék gyerekei, koldusai és léhűtői, várván a mindennapi pénzszórást.

Különös öröme telt ebben István grófnak, amint belemarkolva a zsákba, két kézzel hajigálta le a garasokat és krajcárokat olyanformán, mint mikor búzát vetnek, hogy a pénzek minél szélesebb ívben szóródjanak el az árokba, a bozót közé, a tövises bokrok alá. No, volt ott zsibongás, lárma és dulakodás, amint egymás hátán bukfencezve rohantak a zsákmány után.

István úr úgy kacagott, tapsolt, mint egy gyermek. Az erkélyről, miután a pipák kiégtek, a csontterembe vonultak az urak, kivévén a káplánt, annak nem volt szabad.

egy piros folt pattant fel a lábán, mit kell tennie basiangao pikkelysömör kenőcs

A káplán nem ment be a csontterembe, ahol minden csontból volt minden bútora szarvasagancsokból készülvénde a leggonoszabb csont volt Estella, aki már ott várta őket trikóban, kurta tüll szoknyában, mely a csípőit verdeste kacérul, mint a lepkeszárny. A terem át volt idomítva trapéz-mutatványokra, s Estella kedvvel csinálta nyaktörő produkcióit, mígnem István gróf végigheveredve a pamlagon, elszenderedett.

Akkor azután beszűntek a mutatványok, az urak és Estella kiosontak lábujjhegyen, és csak az apród maradt benn, hogy egy-egy zöld gallyal a legyeket kergesse s az alvó főúr arcára hűs szellőt hajtson. De még ezzel nem telt be kenőcsök listája a fejbőr pikkelysömörére napirend. Mikor a gróf fölébredt, kikocsizott, ha ugyan Estella megengedte, mert Estella úgy tett, mintha szerelmes volna bele, mintha őrjöngne utána.

Ha piros a popsi

Valószínű, hogy csak ravaszkodott, hogy csak a szerencséjét akarta megalapítani. Azt gondolta magában: »Ez a bolond gróf utoljára is feleségül vesz, ha okosan viselem magamat.

egy piros folt pattant fel a lábán, mit kell tennie vörös foltok és pontok a lábán

Mikor át akart kocsizni valamelyik szomszéd kastélyba, ahol kisasszonyok is voltak, Estella a kellő pillanatban odaugrott és a négy prüszkölő ló elé vetette magát, szétszórt hajjal, a szenvedélytől égő arccal kiáltva: — Csak az én holttestemen keresztül megy ön oda!